Lelhet-e nyugalomra valaki, aki szabadnak született? Hol van az a pont, ahol elengeded az elvárásokat, és nem hagyod többé, hogy mások döntsenek helyetted? Mit adhat fél tucat ló néhány nap alatt? A Gaucho Derby. Káosz, számvetés, ellentmondás és egyetlen (vezetőszárnak csak jóindulattal nevezhető) kutyapóráz ami végül elkísér a célig. Egy történet ami garantáltan megváltoztat. Készen állsz?
11.990 Ft
Gyors szállítás
1-5 munkanapon belül olvashatod is!
Biztonságos fizetés
Bankkártyás fizetés (Apple Pay, Google Pay)
Szerzői kiadás
Ha szeretnéd, dedikálva is kérheted tőlem
Hét hónap telt el. Bár csizmájáról már letörölte Belső-Ázsia sztyeppéinek porát, valami visszavonhatatlanul nyomot hagyott benne. Azt hitte, tíz nap és ezer megtett kilométer megváltoztatta az életét. Pedig Mongólia csak a kezdet volt…
Hevedereket meghúzni, szárakat kézbe venni, mert rögös út vezet a Monte Fitzroy lábáig; avagy a világ végéig. A komfortzónánkat az elménk vonja körénk, amit vannak, akik sosem képesek áttörni. Ugyan úgy, ahogy vannak, akik sosem vennék a bátorságot, hogy elutazzanak egy másik kontinensre, majd egy félvad ló hátán kiügessenek a karámból az ismeretlenbe és megízleljék a semmihez nem hasonlítható szabadságot.
Homor Zsófia mindannyiunk helyett szélesre tárja (ismét) a kapukat olyan végtelen egyszerűséggel és paradox összetettséggel, hogy miközben lapozzuk a könyvet, olykor a saját levegőnk is bennszakad. Miközben Argentína kilométerei fogynak lovai patái alatt, ő is egyre közelebb kerül a belső énjéhez – hol lépésben, hol pedig öles vágtaugrásokkal. Nevezhetjük kalandnak mindazt, amit átélt; már ha a szótárunkban ez a kifejezés szerepel a túlélésért és önmagunkért (vagy esetleg önmagunk ellen?) vívott harc mellett. Amit írt, több mint útibeszámoló. Több mint lovaglás.
A Gaucho Derby pioneer futamának visszaidézése nem egy szombat délutáni sétagalopp meséje, hanem egy olyan lovat és embert próbáló kihívás elbeszélése, amelyet ezelőtt még soha senki nem teljesített. Út a dél-amerikai lovasok évszázados hagyományainak nyomában, dacolva a zabolátlan természettel, a kiszámíthatatlan időjárással és a váratlan akadályokkal. A határok feszegetése, az intuíciók felhangosítása, a lélek tortúrája. Összecsap test és psziché, bátorság és vakmerőség, optimizmus és kétségbeesés. A végén pedig nincs más hátra, mint belekapaszkodni a lovunk sörényébe, elveszni a most végtelenségében, és versenyre kelni az ősi széllel.
Nem egy mélyben végződő szakadék vagy Patagónia mocsárvidéke tartogatja a legnagyobb nehézségeket. Az igazi küzdelem megtalálni a társakban az erényt, kudarcban a fejlődést, és elengedni a megfelelést. Hiszen sosem állunk igazán készen. Élni viszont csak igazán tudunk.
Lelhet-e nyugalomra valaki, aki szabadnak született? Hol van az a pont, ahol elengeded az elvárásokat, és nem hagyod többé, hogy mások döntsenek helyetted? Mit adhat fél tucat ló néhány nap alatt? A Gaucho Derby. Káosz, számvetés, ellentmondás és egyetlen (vezetőszárnak csak jóindulattal nevezhető) kutyapóráz ami végül elkísér a célig. Egy történet ami garantáltan megváltoztat. Készen állsz?
A Világ végén a Mongol Derby szervezőinek a második emberiség elleni merényletének becézett, 500 km hosszú Gaucho Derbyt kíséri végig, a Patagóniában fúj a szél és esik a hótól egészen a helikopteres mentéssel próbálnak nem elpatkoltatni minket-ig, hegycsúcsokon, mocsarakon, folyókon és a világmindenség legcsodásabb lovaink keresztül.
A lovak szerelmeseinek
Kalandvágyóknak
Önmagukat keresőknek
Inspirálódó embereknek
Ajándékozóknak
Szerző
Homor Zsófia
Nyelv
Magyar
Műfaj
Igaz történet, kaland
Szállítás
1-5 munkanap
Formátum
Fizikai, keménytáblás
Fizetés
Online fizetés, utánvét
„Mindenkit más motiváció hajt. Van aki győzni szeretne, van aki bizonyítani vágyik. Én az elveszett lovaskultúra hiányzó darabját keresem egy olyan környezetben, ahol erről egyedül a lovaktól hallhatok.” – Ezeket a sorokat Zsófi 2018-ban küldte, és tudtam, hogy velünk, vagyis nélkülink, de véghez fogja vinni vállalt – ki merem mondani – küldetését. Nem az egyéni döntött, hanem a megismerés öröm vágya találkozott a forrás vonzásával. Az égőt feladó bátrak jutalma a szabadság, ami békés és csendes tágasság. Olyan, mint a sztyeppe és gyönyörű fiai: a lovak.